kruger.tours

Komjáthy István Mondák Könyve

Tardosi Vörös Mészkő Árak
July 2, 2024

Körülnézett, s látja, hogy szép nagy a harmat, kapta magát, s megmosdott benne. Erre Lúdvérc azt mondta a szolgálónak: Kapsz tılem még tarkább pántlikát is, ha úgy elrekkented a mosdóvizet, hogy gazdád nem találja meg. A hét prózája – Komjáthy István: Mondák könyve. Expressz kiszállítás. Hüvelykpiciny megcsodálta a szép magas hegyet. Hüvelykpiciny a kacsabőrrel nyomban leereszkedett a tutajra. Nehéz bármit is mondani a könyvről, szerintem egyszer mindenkinek el kell olvasni. S te, Szépmezı Szárnya, pedig annyit tanítgattalak, te is hiába töröd a fejed, hiába ismered a füvek s virágok hasznát, hiába tudod, hogy hány hét a világ, és merre vezet a csillagok útja!

Komjáthy István: Mondák Könyve

Kalamóna meglepıdve pillantott a kis emberre. Délutánra a sok halat megtisztogatta, felnyársalta, hazahordta, s kirakta pirulni, aszalódni a sátor elébe, a szárítófákra. Odanyújtotta az ismeretlen legénynek. Kalamóna erre egyszeriben kereket oldott. Maga is felnyergelte rézszırő táltosát, s harmadik nap, mikor Napkirály lent járt, elbújt a füzesben. Komjáthy istván mondak könyve. De az ostort, a gubát, a bocskort addig hagyjátok nálam, hogy könnyebben futhassatok.

Mindenikbe szorult vagy száz aranyszárnyú menyhal, kecses márna, babos orrú tok, s annyi apró halacska, hogy megszámlálni se lehetett. Gazdája ivott belıle, s menten lerészegedett. Csak abból gondoltam, hogy úgy fújtatol, mint a szél a szőrujjában. A mostoha menten leeresztette az ütleget. A kakukkal tudsz feleselni, de a rocskák mosatlanok, tejesek! Annak a fának a tetejében volt a Felsı Világ, ott lakott Arany Atyácska lányaival és fiaival. Hüvelykpiciny gyönyörködve pillantott Arany Atyácska világára, de hamarosan elszomorodott. Komjáthy István: Mondák könyve. A legvígabb táncot rajta táncolom, aki gonoszul megtámad, A legjobb ízű italt koponyájából vájt kupából iszom.

A Hét Prózája – Komjáthy István: Mondák Könyve

S azóta fejezte be az öreg Puszta a történetet nyomorgat bennünket Kalamóna. Másodszorra már tovább bírta lenn, de még akkor sem akadt föld nyomára. Ahogy odaért, menten elfújta panaszát: – Arany Atyácska, én a földedet felhoztam a tenger mélyéből, de nem ér egy fabatkát se, csak kering, csak forog. Ismerte a sátrat, mint a tenyerét. E szépen kikerekedő messzi világból egy rész a tényekkel igazolható történelmi valóság és másik rész a monda, amely mögött szintén a történelem rejtőzik: a magyarság kialakulásának és őstörténetének, honfoglalás előtti életének homályba vesző évszázadai. A rocskát belökte a sarokba, és így szólt: Szerencséd, hogy igazat szóltál, különben agyonütöttelek volna! Azt a nádszálderekút! Az ütés most még erısebb volt. Bizony elveszett a kendıje. Két aranyszörü bárány XVII. Komjáthy István - Könyvei / Bookline - 1. oldal. Még saját háza népe sem tudta, hol, merre jár. Ezt akarta csak tudni a szolgálólány. Talán agyon is verte volna, ha a kertajtó be nem lökıdik, s egy gyönyörő vitéz nem lép az udvarra. İ volt a halász-vadász.

A legmaradandóbbnak is ez a könyve bizonyult Komjáthy szerteágazó életművéből, ahol bőven megfért egymás mellett a Hunyadiról írott hősköltemény a Sztálin személyikultuszát építő verssel és az '56-os forradalom alatt szerkesztett ifjúsági lappal. Napkirály lakodalma. Hosszú nyelő fakanaluk össze-összekoccant. Mutasd csak azt a kendıt, lássam, vizes-e?

Komjáthy István - Könyvei / Bookline - 1. Oldal

Gyorsan megkérdezte: Patakba ejtetted, ugye, azért ilyen harmatos? Még a fúvó széltıl is óvta, a tenyerébıl etette, maga itatta. Terem csengı barack, amennyi csak kell. Rikkantott a mostoha. Ha olykor-olykor félrecsapott egy-egy torkos bárány, rádörrentett: Kajlafülő, Lusta, héj, vissza! Ezt bizony magam se tudom, édes gyerekem! Délibáb orcája pirosabb lett a pirosan nyíló pipacsvirágnál, amikor a sajtból tört az idegen. Meg voltam illetődve attól a vaskos könyvtől, amiben alig volt kép és rengeteg volt a szöveg. A csudafejű szarvas XXVII. Szólt közbe bátortalanul Jószél Fúvása. Az a faggyúszagú Szépmezı Szárnya is velük van? Egyetlenegy hibája volt csak.

A birkák késı délutánig künn legelésztek, elkóboroltak hetedhét világ ellen, éren-nádon átvágtak, megtapodták a vízjárta sömlyékeket és a kákával bélelt laposokat. Mert már odaígértem! Rossz vagyok-e én, vagy kedves vendég? Annyi volt rajta a hím, a varrás, mint a virág a réten, a posztót egészen beborította.

Mondák Könyve - Komjáthy István - Régikönyvek Webáruház

Pedig ahogy meghagytad, éjfélig én feküdtem a karám ajtajában, én vigyáztam rá. Erre cikázott egy haragosat a mostoha szeme: No, akkor mutasd a kendıdet, hadd lássam, vizes-e? Délibáb a kebelébe kapott, de ott csak a zsebkendı hőlt helyét találta. No, alighogy megpillantotta Délibábot, maga is megszerette, s elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ı veszi feleségül.

Amikor leülnek, a fiatal hold feltetszik az égre, ahogy fogynak a mesék, a kerek hold is fogy, s mire a huszonkilencedik mese is véget ér, elfogy egészen. Ma jókedvem van, s a bölcsőt a tengernek lebocsátom. Hét újabb nap s hét éjszaka telt el, hetedik nap reggel, ahogy Levegő Tündérke felébredt, így szólt hozzám: – Azt álmodtam, hogy Atyácskánk egy kisfiút küld nekünk, hogy ne legyünk magunkban. Atyácska lehajtotta fejét, s kisvártatva így szólt: – Nesze, kicsi fiam, ott van az a négy cethal, fogd, neked adom ezüstgombos övemet is – azzal már csatolta is le a derekáról.

Emelte fel a kezét az öreg Puszta. Azzal öve mellıl lecsatolta aranyos tarsolyát, kihúzott belıle egy arannyal. Az a szép öregember, akit elıbb említettél, csak a Felsı Világ ura, Arany Atyácska lehetett. Ott állottak szép sorjában az udvar közepén. Hullatja levelét az idı vén fája. Íme, fogadd el az enyémet helyette.

Szaladt Lúdvérchez, s amit hallott, mindent elmondott neki. Ekkor Atyácska erős torkú alszelet támasztott, hát a bölcsőt a szél jobbra taszította, aztán erős torkú felszél támadt, hát a bölcsőt a szél balra ugrasztotta, így hintáztunk hét nap, hét éjszaka. Nyomorgasd az embereket! Azt kerestem, amíg csak be nem esteledett. Ekkor nagy förgeteg támadt, a hordót a hullám kisodorta a parti fövenyre, s amint földet ért, ahány dongából készült, annyifelé hullott széjjel. Azóta is hallom a kicsitől, hogy Attiláról szeretne megint hallani. Gombát győjtöttek, gyümölcsöt szedtek, madártojást hordtak haza fonott kosarakban. Roppant jobbja támlásszéke karján nyugodott. Lúdvérc, mint kiöntött ürge ugrott elı odújából. Most is, mire az utolsó juhot kieresztette Szépmezı Szárnya a karámból, és csordultig teltek a kádak, már jócskán beesteledett. Ekkor a szolgálólány megkérdezte: Merre járt, jó gazdám, egész nap? Szépmezı Szárnya vetette át magát rajta.

A tejet beleöntik az erjesztıkádakba, s egyszeribe tejillattal lesz teli a levegı, még a sátor is, s a tej illata szétárad a virágos pusztákba. Amikor elhallgatott, Széptüzek Lángja szólalt meg: Édesapám, de hát Kalamóna vitte el az aranyszırő bárányt? Alighogy az utolsó kortyot lenyelte, meghuzakodott, s egy abroncs máris lepattant a hordóról. Ezért aztán füllentett nagy hirtelenében: A víz elragadta a kendımet, s mire kihalásztam, beesteledett. Ó, csak szárnyaim nıhetnének, mint a madárnak! Életünk végéig így futkossunk jobbra, balra? Éjfél után jó bátyám, Széptüzek Lángja, s hajnal felé Jószél Fúvása. Iszonyú haragra lobbant, háborgott a Felsı Világ, mennykövek hasították keresztbe-kasba az égboltozatot. Egy óvatlan pillanatban aztán elrabolta Szépmezı Szárnya sátrából a ládát.