Szilágyi Erzsébet Levelet Megirta

Hova foszlott Bod Péter 18. századi megítélése? De Farkas Árpád versében, verseiben nem a költőn kívül működik a világ, ahogy az égitestek, ahogy a fákat fújja a szél – akarata szerint történik minden, felszólításaival a kimozdítás pillanatában. Szilágyi erzsébet level megirta. Plasztikusan sorjázik a költői megfigyelés; Petőfi, Arany, Illyés írta ezt így. És ahogy a park nehéz tölgyfaillatából az egzotikus fenyő gyantája fölidézi az emlékezetet, keressük hozzá a tárgyat, a formát múltunkban, műveiben. Ő is, mint a Belvárosi Kávéház értelmiségi társaságának egyike, a szellemi elit mozgásterét próbálta nagyobbítani, "a lassan kelő kenyértészta élesztő értelmisége…" "a csak emléknek szép hatvanas évek" után "Statiszták voltunk és nem csak a filmben", s mára szétszakadt a társaság. A szatyor tárgyai jelzések az építő, gondoskodó, tartalékoló, öröktevékeny ember szíve és esze irányára. Műbőrrel és alumíniumnyesedékkel.

Távollétek láncolata az élet, így ez a vers önéletrajzi is, egyszerre élete folyása és a jelenidővé transzponált történetiség. "Baky-puccs" meghiúsítása Budapesten. Úgy képzeltem, hogy arca és lelke van a karónak a kertlábban. Könyve mindig az ágya mellett, mint meglelt őst rakta közelébe, hasonló a működése, költészete és ábrázolása egy tőről fakadó, ahogy fönt lebeg, törődik az Atyaúristen, az angyalok és démonok között alul "Blake úr egy baltával a kezeügyében az Úristennel mosolyog össze épp. Őstehetség volt, de úgy, mint a népközösség tehetsége dalaiban, balladáiban, zenéjében. "Két Kultúrád van, mindkettőt feltétel nélkül sajátodnak vallod, s nyelvedet mindkettőbe magaddal viszed" – idéztem Végel Lászlót. Világ visszájával záródik a könyv, ahol minden valóságosabb annál, mint amit a Meghalni csak úgy? Nem mindennapi fantáziáján elámulhat olvasója. Vajon nélküle költő lennék-e?

A lét: drágakő-sugárzásban élni nyomorúságosan, s az emlékező messzeségből visszanézni, akár a holdból kék bolygónk ékkövére. 21 Dolgozott, megnősült, feleségül vette Felsőeöri Fülöp Gabriella (1916–2008) festő- és szobrászművészt. "Az emberről vallanak, aki nem kiált és nem lármáz, de teszi a dolgát, hite és ereje szerint, aki nem a sírral köt szövetséget, hanem a Nappal, a Nap udvarában él, és karjára gyűjti a bárányokat, esztendőt esztendőhöz ad, hisz az életre született, nem az ölésre. Egész költészetéből is kitetszik, hogy – Pascallal szólva – nem a filozófusok, hanem Jézus Krisztus Istenét kereste s találta meg. 1960 szeptemberében találkoztunk először Rózsa Endrével az Eötvös-kollégiumban. Az apja mellett töltött sztálinvárosi nyár kegyetlenül szembesíti magával, vissza kell térnie az emberibb közösségbe, mintha hamis királyfi, álruhás paraszt lenne a világban. Az abszurditás hatványozott, avagy holló a hollónak kivájja a szemét. József Attila nyomdához gépeli át versei gyöngykalárisát. Ha eljár a múltos jelenbe, vagy onnan visszajön, egyféle természet veszi körül, s ez a természet beleemésztődik a vers-gondolatba. És az egész mai magyar költészetben szétszivárogva, bennem is.

Buda Ferenc hármaskönyve. Végiggondolva ezt a versrészletet, ki kell javítanom magamat; nem édeni, hanem az ősi, ősemberi lét-rettegés magánya a lehulló gyufafejben, mint a Halott feketerigóban, mert a rózsákat meg kell metszeni, temetni kell a rigó-halott létet, s nem bántani az élő énekest. Ő a Rajk-per rádióközvetítése kötelező hallgatását abbahagyja a kollégiumban: "Hát az én emberismeretem, józanságom azt nem veszi be… Otthagyom a közvetítést. " A világ legtöbb boldogtalanságát… a rossz, hibás genetikai csomagok okozzák. " Mindig a veszélyeztetettségben csaptak ki ezek a jajok. Nem sűrít költőien, kezdeteiben nem fordulhatott volna elő: "Hiába: most, hogy lassan…" "Eszelős logika ez, hiszen emberi…" "A forradalmak rendítik meg eszerint…" E fordulatok természetessé segítik, a prózai puritánság előhívja a filozófiai, megrendítő szépséget: "egy világnagy szőlőszem édességét érzem hullámzani a nyelvemen". Aki a mai magyar építészetben jártas, tudja, egyik legjelentősebb építészünkről van itt szó. Hogy nem tudnak nyugodni… A vajaskenyér-darabokon horogkereszt alakban lett volna meghuzva a rátét, a szardiniapaszta-izesitő… s hogy ez »jellemző az egész házra«! Nem hiányzott a kölcsönadott könyv sem. A kérdés nem válaszra várt, inkább káromkodás, a válasz Kazinczy kiállása lehetett volna. Aki már a vizet is gyászolja, annak semmiféle részletező érvre nincs szüksége… észrevétlenül átfordul az elvonatkoztatások világába, és semmi, de semmi köze se lesz többé a természetes éghez, a természetes földhöz, hajnalhasadáshoz… A »Körtefa, körtefa, gyöngyösi körtefa« kezdés… nem egyszerű természeti kép, sokkal inkább jelkép… A lélek nem előre, hanem utólag fedezi föl a természetet… A népdal a megíratlan idők lírai emlékezete. S vissza a társaságba, magához oda is. Az ember érése előtt minden és minden ellentéte. Ahogy Dante a "riszáló rimák", "nagyügyes kis himek", köpönyegforgatók, koncra lesők közül kiválva íráshoz ült, a fóliánsra hajlott, s úgy építette föl az Isteni színjáték katedrálisát, nagy verseivel Tóth Bálint is teremtette a magáét, mindig valami ellenében valamiért.

A "Balsors, akit régen tép" Kölcseyje utókorát kő-szavakkal súlyozza: Megvakul a víz a világbetegség megnevezetlen vírusától. Pedig maga is távolodik a metaforától a pontosíthatóbb nyelvi forma felé. Hogy a komolyságból a nyelvi, tartalmi iróniaváltást érezhessük, vegyünk két ugyanazon helyzetű verset az első és a legújabb kötetből. A Hadak úján a színek döglöttek, a tegnapi zöld folyó mára véres, holnapra a halottak sárgáját veszi fel, apadtával zöld és barna hullámokat rak le a sárba, s taszító, undort keltő hasonlat illik rájuk: "az arcukat / sár takarja, / mint kalács a mazsolákat. Elveszett már a reménytelenség pátosza, hiszen az akkori jelen ugyanúgy folytatódik. Keresztjén: IRNI 1972. "Állitásaid sok helyt csak félig igazak. " "dérrel, derüvel mindig fényre állni, szívdobbanásnyi csöndben ismét eggyéválni" – hát legyenek mondatai világosak, akár a harmatos, deres reggel, vagy a teliholdas, havas éjszakák! Majd visszatér a vers egy régebbi körbe, onnan csavarja pörgésével a templomot, a nyári éneket jelen időben, más összefüggésben ismétli meg a vének megbúvását, hűvösíti a minden-árnyéka estét, amint a venyige remegése a cserje csörgésévé változik át. Valamiképpen mégis besorolták a nemkívánatos költők közé. Egy ars poetica megvalósulása.

"Hányszor fordult elő irodalmunk történetében, hogy egy Pilinszky nagyságrendű költőtől egy Hughes-hoz mérhető nyugati költő egy kötetre való verset fordított le anyanyelvére? Csokonai iskolai feladványokat költ, Ady közhelyeket mintáz magas fokon, Petőfi évzáróra ír az aszódi gimnáziumban jólnevelt lélekkel, Vörösmarty is tanuló. A népdal bármilyen szomorú, mindig elégiában vagy dévajságban oldott a zene miatt; leveti magáról a vasat, mint bilincsét szeretné a rab. A párhuzamokon azért akadt meg a szemem, hogy a kivívott egyéniséget ezután jobban lássam. Kolompol az ősz kolompja az utolsót legelő, hazatérő gulyával. Emlékezik, mikor a hatalom kritikusai vádként csaholják az emlékezést: visszasíró, menekülő, retrográd.