Mi A Különbség A Sublót És A Komód Között

Amikor a dagasztással készen voltak, letakarták egy nagy fehér kendővel. Nincsenek előttem a szobák, a bútorok. Innen nyílt a padlásfeljáró is, amely a legizgalmasabb hely volt. Forrás: LEVELEK MAGAMNAK. Ők így hívták azt a nagyfiókos szekrényfélét, amiben tárolták a ruhákat. Meleg nyári napokon jókat nassoltunk a szoba hűvösében ezekből. Szemben vele a sublót. Itt a komrában aludtak a nagyszüleink nyáron nyitott ajtónál, télen pedig a sparhelt által adott melegben. Ebben tárolták a nyári tartalékokat. Külön nyílott a tornácról a nagy komra. Először elővettek egy fehér vászonzacskót a hűvös szoba mélyéről – ami számomra nagyon büdös, savanyú szagú volt – ez volt a kovász. Nekünk van sublótunk?! Mi akkor már kicseréltük egy Carmenre.

Később a mosogatás már a mi feladatunk volt. No és tudjátok-e mi a sifonér? Közel volt, ma már fél óra alatt "leszaladhatnék" autóval, de már csak a temetőbe mehetek. Hmm.. mi az a stelázsi? Ezt csak annak hívták, annak volt berendezve, de nem használták főzésre.

Tört fel belőlem kétségbeesett nevetés közben a kérdés. Aztán volt még asztal tonetszékekkel, ha esetleg úri vendéget kellene leültetni. A nagyszüleim háza előtt visz el az út. Az utca felől a két ablakos tisztaszoba, a bevetett és szépen letakart kettős ággyal, felette talán Mária a gyermekkel. Egyszerre magyarázta el mindet, így szépen össze is kevertem, hogy melyik a polcos, melyik a fiókos és furcsa bútorok kuszált szinonimájaként raktározódtak el agyamban a nevek. Akkortájt még nem úgy volt, hogy elszaladnak a bevásárlóközpontba és megveszik a húsokat. Ha megkelt, akkor kiszakajtották. Még ma is emlékszem, milyen finom volt egy frissen szedett zöldbabból készített főzelékhez ez a hús. Akkor még az ivartalanitás ismeretlen fogalom volt, a macskák szültek, a kicsiket hallottuk nyávogni valahol a padláson, majd, ha nem voltunk elég szemfülesek, és nem találtunk rájuk, akkor örökre eltűntek. Ami annyit jelentett, nekik sincs fogalmuk, hol lehet. És a sparheltet ne felejtsem, amin nyáron nem főztek, mert nagyon meleg lett volna tőle, de télen itt főztek és ez adta a meleget is. Mindenféle régi kincseket, iratokat, könyveket, leselejtezett tárgyakat, ruhákat találtunk, ha felszöktünk, és hát itt találtuk meg az újszülött kismacskákat is. Köztük én voltam a "pesti lyány", pedig néhány nap alatt én is lebarnultam, és mezítláb, tyúkszaros sarokkalmár nem igazán tűntem ki falusi unokatestvéreim közül. A szokásos hosszú házacska volt, végigfutó tornáccal.

Ezért aztán, amikor télen megvolt a disznóvágás, a húsokat feldarabolták, megsütötték, ezeknek a bödönöknek az aljára lerakták rétegekben, és utána ráöntötték a kisütött zsírt, amivel aztán egész évben főztek. Itt csak főztek és mosogattak. Egymást érték fejemben a villámcsapások, előrántva a porosodott, gyermekkori emlékeket: "édesség…stelázsi…kredenc…sublót…". Így néz ki: A komód, a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint végig fiókos, asztalmagasságú szekrény. Fenn a falon, jó magasan, hogy mindenünnen látható legyen, egy polcon trónolt a mi Pestről lehozott Kékes televíziónk. Ezek nagy 10 literes üvegekben várták, hogy sorra kerüljenek.

Korai emlékeim között nincs ami pesti, mind-mind a falusi életet hozza vissza. Érdekes, hogy akkor még olyan nagynak tűnt a ház, az udvar, a szőlősorok, s most majdnem túlfutok rajta, úgy körbeépült, hogy alig lehet észrevenni. A munkálatok már a megelőző napon megkezdődtek, amikor is a fateknőben bedagasztották a tésztát. S ekkor házastársam szelíden odavezetett és bemutatott a cipősszekrénynek. Ezt a konyhát is inkább csak vendégfogadásra használták. Asztal székekkel, ahol ettünk, két ágy, aztán később már a tévé is ideköltözött. A tisztaszobában nyáron az unokák laktak. Később, mikor nagymamám megtalálta az érintetlen édességet, nevetve vett elő, hogy elmagyarázza nekem a szavak jelentését. Pedig nekem ez volt a gyerekkor. A tudósok még vitatkoznak rajta, hogy azonos-e a komóddal, vagy sem. Öt éves fejemmel jobbnak láttam inkább fürödni menni, hiszen instrukciójából épp csak a főneveket nem értettem. Komódszerű szekrény edényeknek, ennek-annak. Ettől kelt meg a kenyér.

Azóta komoly kutatási eredményekre hivatkozva bebizonyítottam neki, hogy a lábbeliket tároló bútorunk nem sublót, s hogy ti se maradjatok tudatlanok (bár sejtem én, hogy egy-két információtok van a témáról, de tegyétek kezeteket a szívetekre: mindegyiket felismeritek? ) Kisgyerekként nyaranta sokat voltam a nagymamámnál falun. Mire jött a nyár, éppen elértek a bödön aljára, és akkor azokat a húsokat ették. Nagy kerek szakajtónak nevezett fonott kosarakban tárolták a sütésig. Ó, megtalálod a kredenc mellett, a sublóttól balra! Jó nagy helyiség volt, minden kényelmesen elfért benne. Kaphatok finomságot? Igen, oda tettem a stelázsira! Rögvest meg is mutatom melyik micsoda. Legtöbbször hárman négyen is voltunk. Ezt nem tudom, miért hívták így, mert azt a mai fogalmaink szerint talán a betöltött funckiója szerint nappalinak neveznénk.

De a Kékes még sokáig jól szolgált a sarokban. Volt ugyan hentesüzlet a faluban, de hetente csak egyszer nyitott ki, és akkor sem mindig volt hús. A stelázsi konyhai, kamrai polcos állvány: A kredenc pedig simán tálaló szekrény. Egy-egy alkalommal 5-6 kenyeret is kisütöttek, amik tiszta vászonkendőbe gondosan becsavarva napokig frissen megmaradtak.

Mire ő ezt felelte foghegyről: – Oda tettem a sublótra! Nagy esemény volt a kenyér és rétes sütése. A tisztaszoba a konyhából nyílt. Felette polcon rádió. Egy hosszú fából készült kanapé, ahol párnákkal még aludni is tudtunk. Lassan beletörődtem, hogy ezeknek a szavaknak a helyes használata drága nagymamámmal együtt egy jobb világra tértek, mikor házasságunk első évében egy szokványos nap estéjén megkérdeztem a férjemet: – Hova is tetted a mai postát? Itt volt a kemence, ahol a kenyeret sütötték. Itt élték az életüket.