Reményik Sándor: Mi Mindig Búcsúzunk - Somogyi-Könyvtár, Szeged Posztolta Szeged Településen

Várok rád, itt vagyok a közeledben egészen közel. Úgy szólíts, azon a néven, Ahogy mindig hívtál. Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Reményik sándor karácsonyi vers. Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Akarsz-e játszani, mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú õszt, lehet-e némán teát inni véled, rubinteát és sárga páragõzt? Nazim Hikmet: Vágyakozás Hazamenni hív a tenger!

S mi lett belőled, mondd? Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt. Könnyem keresztelt, s búm nyomát Hordozza homlokod. Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz. Gasztronómia - népzene. "A Napsugár nem kérdezi, Hogy mennyit ér a fénye A Napsugár nem kérdezi, Hogy mit kap majd cserébe A Napsugár nem mérlegel, Csak tündökölve árad. Azt mondja majd az a rigó, hogy élni szép, hogy élni jó, de halni szebb, de halni jobb, s én mosolygok és meghalok. Én itt leszek közel. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. A föld, a víz, a lég-hallottak engem Nem néma-már ha nem szól-a harang S nem törli el a csend, hogy volt a hang. Világra hangom szólított, Léted, létembe fog. Reményik sándor a szőnyeg visszája. Mert ez az, amit én kedvelek.

Bárcsak itt lehetne, örömmel ölelném, elszállt gyermekkorom mellette meglelném. Mikor azoknak a szívében élsz, akik szeretnek, Emlékezz arra, Hogy sohasem halhatsz meg. Ki könnyü voltál, mint a szellő, súlyos vagy, mint a kő. Éppen úgy, mint egykor, mikor gyermek voltam, mikor látta fiát bánatosan, szótlan. Ha van füled, halld hangtalan beszédem Mindegy mi voltam, voltam az, ami. Ha szomorúnak érzitek magatokat, Akkor gondoljatok rám. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Vagy ha nem akkor hát majd azután. Aki elment az elment, mondták gyerekkoromban az öregek. Reményik sándor nem nyugszunk bele. Hiszen minden nap elvesz egy részt az életből, s még akkor is, mikor mi gyarapodunk, az élet fogy. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, Folytasd kacagásod, nevessünk együtt Mint mindig tettük. Vagy ha nem holnap, - hát holnapután. Hazamenni hív a tenger! Kérlek, légy szíves ha lehet, töröld le könnyeidet, És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

Mert nem tudom, Sohasem tudhatom: Szoríthatom-e még Azt a kezet, amit elengedek. Elhunyt napok és elfakult vidékek Feléd ragyognak ismét hirtelen, Fölzendül elnémult szavak zenéje És lelkeden, lehangolt hangszeren Ábrándjaid eljátssza újra múltad, Csak bánatod tesz rájuk hangfogót... A feledés homályából kibukkan Egy régi arc és feléd mosolyog. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Minden ember fénysugár, de ebben hinni nem mer.

Olyan nehéz így a szíverm, hogy szinte földre ver, le-le hullom, de sóhajom utánad felemel. Április 11-én, a magyar költészet napján a Somogyi-könyvtár is csatlakozott a versmozgalomhoz. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül. A szíve érted dobogott csak Amíg belebetegedett De Ő titkolta nem mutatta Nem mondta el; hogy szenvedett Csak mosolygott és nevetett. A napok, az órák, évekké váltak, azt hittem soha, soha meg nem állnak. Mi lett belőled lélekűzte test? Rabindranath Tagore: Ég áldjon titeket barátaim Ég áldjon titeket barátaim, ég áldjon Mosolyogva köszönök el tőletek. Egy pillangó, ki csillagot keres S elgázolja egy durva szekeres. József Attila: Naphimnusz Szeress úgy, mint a Nap! Őrt állok az erdő csendje fölött és Álmotok felett is őrködöm. Ha érezni akartok engem, lépjetek ki a természetbe, És álljatok meg valahol a csendben.

Mosolyogjatok egy virágra, egy pillangóra, egy kis madárra, Egy pislogó csillagra a messzi láthatáron, Míg az estnek árnya köröttetek lassan bezárul. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. S miféle szárnyas akarat emelt? Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Csak egy csók, aki hideg kőre lel, Csak egy szó, kire visszhang nem felel. Két keze érted dolgozott csak Mindennél jobban szeretett Az éjet is nappallá téve Óvott téged és vezetett Míg lehetett, míg lehetett.

Mit is daloljak, én szegény beteg, Mit is dadogjak nektek, emberek? Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Csupán más alakot ölt. Idézetek Nem váratlanul hullunk a halálba, hanem percenként haladunk feléje s naponta meghalunk. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. Szeress áldást teremtve! " Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, Ne keress új szavakat. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. A gyertyák lángja és a friss lehellet táncol most helyetted s - érted is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.

Talán nem is kell még búcsúzni se? Csakhogy az utolsó órák és percek nagyon fontosak. Szabó Lőrinc fordítása/ Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindíg, mindíg játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfõre ülni, borból-vízbõl mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Ő már felköltözött távoli mennyekbe, én meg azért mászom, dombokra, hegyekbe, hogy közelebb legyek gyönyörű szívéhez, s elmondjam az enyém, nélküle mit érez. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk.