Szerkesztőségünk Kedvenc Versei

Leave the window, the golden. Is the fire of your lips and lap commensurate perhaps. Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad. Ahol nem csillog a karácsony.

József Attila: A Dunánál. Virágok közt feküdni lenn a földön, s akarsz, akarsz-e játszani halált? Whilst singing its tired song. Summer in scrawny trees. Azóta megfogott egy átok... Reichenberg, 1928. január 12.

Áltat a csend, mozdul a rengeteg, a háboruban hadd legyek veled! Because I love you so. Ahogy most már a szerelmed is lehull... Nézd már, beborult és hogy esik az eső. Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad. Emléked alszik, jó a nyugalom. Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni! Valahol gramofon zenél egy régi. Árúit dicsérve kínálgatta. Az arcodra, pedig csak az eső esik. Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad. S ha néha lábamhoz térdepel.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Csillant meg halálos ijedtség könnyével. És hidd el hogy vége; és ezt a szerelmet siratja az ég is. On which my tired, poor, bent head. Magyarnak lenni: tudod mit jelent? Egyszer hívtak és én nem mentem és.

Gyúrtál csillogó, szépszínű fürge Kacajgolyókat. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. Pilinszky János: Könyörgés. Weöres Sándor: Tíz lépcső. S mint édesanyám, ringatott, mesélt. Budapest, December 28, 1927. Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad. Perhaps you were just frightened as a raindrop.

Márai Sándor: Mennyből az angyal. És az illatuk a nyárról mesél. Wavy blonde waters, and at times like these. And falls in love with you. Minden csillogó, nagy szerelemnek. Alázatos kereskedő, amint. Miért remegtek világrendek? Love cycle from 1927-28 (Angol).

Elnyújtja testét a tűz előtt és. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról. Kell hajtanom emlékező fejem. Woe, in its curve, the frilly-blossomed tree of Weeping. Sok szerelmes éjszakán égették. Felémnyújtózó testednek kába, izomfeszítő, langyos melege. És lihegve kértél, hogy maradjak. És látomásos, felhős egeknek.

Yet it's only the rain now. Your scent used to drive me crazy, I would lean my head to you. Had united and now prepare to part. But it ended, the panting kisses. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Sár és Gyűlölet van az alján. Rá ne simuljon, mint a pilla, kebleidre, a karjaidra, és a szádra álmosan. Szitálva hullik le rátok. Virágú fája és mintha egy kis repedésből vér.

Holtig dicsérném drága nevedet. És sokáig megmaradj nekem, de hiába, az illatod elszállt. Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők. Törd át gátjaid – a világ legyél te magad. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -. Néha a fiadnak érzem magam, ki lopva nézi vetkőző anyját. A vézna fákban a nyárt. Érett a Bánat dagadó kovásza. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Elszakadt a gyöngysorod.

Fejük csóválják, sok ez, soknak. Magányban élni, ahol kusza árnyak. Menj be szépen, én meg elindulok. Budapest, 1927. december 28. And I cannot continue if you weep. Fair freshwater streams, which.

A ruhát, ahogyan hátradőlve, félig lehúnyt szemmel melengetted. At times like these, after quarrels, you are so new, and so. És amikor megcsókoltál érte, eszembejutott, hogy vajjon jobban. Mert te voltál az első, akiért. On seeing your body, falls in love with you.

Tottam, pedig volt drágább is, szebb is, olyan, amilyent te érdemelnél. With their fragrance telling tales of summertime. Ülök a fényben, rózsafa ugrik. Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak, S szálaiból a fájó képzeletnek. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. És bút és gyászt és sejtést egybeszőve. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, Mely itt reszket a kárpátok alatt. Fülledt éjszakán... de elmúlt, elmúltak a lihegő. Your bad, loose, loving son, because on cold and sinful nights, my head finds its rests on your bosom. Csillag-ánizs, mézfü hajt.

Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: "Elég volt. Az útunkba és oly szomorún.